Azt gondolom, hogy valószínűleg a nem-értés az irodalomolvasás legelemibb mozzanata.
A világgal való kapcsolatunk is valami nagyon hasonlón alapul.
Ezt jól szemlélteti a következő vicc is (Wittgenstein szerint csupa viccből is lehetne komoly filozófiai művet összeállítani...):Vannak lassúbb és gyorsabb felfogású emberek. Az első kategóriába tartozóknak elmagyarázol valamit kétszer-háromszor, és még mindig nem fogják fel. A többiek viszont már elsőre nem értik.
Vagyis arról van szó, hogy az alapvető tapasztalatunk a világgal kapcsolatban az a nem-értés. Az agyunk viszont kényszeresen a megértésre van kiélezve, ez fő feladata; ugyanis különben nem lennénk képesek megfelelően reagálni a környezetben bekövetkező változásokra, ami nagy mértékben csökkentené a túlélési esélyeinket. Természetesen ezen törekvés viszont nem garantálja, hogy a bennünk kialakuló értelmezés a helyzet megfelelő leképezése. Sőt személy szerint azt gondolom, hogy sokszor ez a kényszeresség a legerősebb gátja annak, hogy mélyebbre lássunk.
De térjünk vissza a szöveghez, ami ugyancsak része a világnak. Mi több, mivel ez egyik legfontosabb kommunikációs csatornánk, tovább éleződik a helyzet, és erősödik a megértéshez való ragaszkodásunk.
Szerintem pont teszi izgalmassá az irodalmat. Az újra-felfedezés, átértékelés, megkérdőjelezés, keresés gyakorlása, illetve elvárásaink és törekvéseink gyakori meddőségének belátása. És a mindebből adódó játék, figyelem és alázat.
Mert elkezdek olvasni egy szöveget, és az első mondat után már gondolok valamit az egészről, aztán a következő mondat megcáfolja ezt, vagy kiegészíti, vagy csak hozzátesz valamit. És ez így megy a végéig. A végén pedig rájövök, hogy az eleje nem is azt jelentette, amit, mert mondjuk a csattanó mindent átértelmez. Kezdhetem elölről, mert most e tapasztalat alapján másképp, kicsit közelebbről fogom megélni a szöveget. Ez tulajdonképp a hermeneutikai körnek nevezett jelenség egyszerű modellje és példája.
Tehát egyre jobban körvonalazott kép alakul ki a dologról olvasás közben, de sosem lesz meg a teljes értelmezés, folyamatosan javul és bővül az elképzelésünk az adott dologról, de ez sohasem a végső, a teljes megértés.Ahogyan Gadamer fogalmazta: Az igazság elérését nem tűzhetjük ki célul, de keresésénél kevesebbre sem vállalkozhatunk.
Azt gondolom, hogy valószínűleg a nem-értés a világban való létezésünk legelemibb mozzanata.
A témához kapcsolódó ajánlott szöveg: www.tanszertar.hu/eken/2007_03/ogy_0703.htm
Szerintem minden nem értéshez társul egy ezzel kapcsolatos értés. A gyorsabb felfogásúak azért is tudnak jobban kezelni bizonyos problémákat, mert - a nehéz felfogásúakkal szemben - miközben eljutnak az adott feladat lehető legoptimálisabb megértéséig (vagy legalábbis szerintük...), ők elég hamar nem hogy nem értenek, hanem megértik, hogy mi az, aminek nem értéséből kiindul a probléma. Míg a nehezebb felfogásúak (megfigyeléseim szerint) nagyon gyakran a kérdés vagy a probléma lényegét sem értik. Nem tudnak kapcsolódni. (Talán eddig te is pont ugyanezt írod.) "Vagyis arról van szó, hogy az alapvető tapasztalatunk a világgal kapcsolatban az a nem-értés. Az agyunk viszont kényszeresen a megértésre van kiélezve" - Én a nem értés fontosságát és a megértést egyáltalán nem látom ellentéteknek. Vagyis attól függ. Igen is, meg nem is. Nem gondolom, hogy egyik feltétlenül gátolná a másikat. Mert sokszor van olyan, hogy "ráérzés". Pl. csak figyeli az ember a táncot, utána pedig utánozza, és ez a fajta értés nekem ugyanúgy értés, egyféle rejtett nem-értés utáni "aha" élmény, csak kevésbé tudatos szintű. Az igaz, hogy az olvasás erősen tudatos viselkedés.
VálaszTörlésVagyis azt akarom mondani, hogy egyetértek a fentebbi szöveggel, viszont szerintem nem egészen árnyalt, mert egy kicsit azt sugározza, hogy ő már érti, hogy a nem-értés a legfontosabb. Szerintem ez megint egy egyoldalú megközelítés. Ez a nem-értés mint fogalom, szerintem kicsit kétélű. Tehát amit fentebb írtam, hogy a gyorsabb felfogásúak többnyire "jól" tudnak nem érteni, tudják, mit kell nem érteni, vagy legalábbis apránként, de mégis egy megértési folyamaton mennek keresztül. Míg nagyon sokszor a nem-értés magával rántja a mélybe az egyébként elérhető esztétikai élményt is (hogyha nincs más érzékszervet megragadó tényező, ami tetszhetne). Például rengeteg film vagy dal van, amit gyerekként semennyire, de semennyire nem értettem, nem is tetszett. Nem tudtam vele mit kezdeni, nem is volt jelentősége a létezésének. De nem azért nem tetszett, mert úgy gondoltam, hogy értem, hanem azért, mert úgy gondoltam, hogy nem értem, és olyan távol állok attól, hogy megértsem, hogy ehhez semmi kedvem. Aztán pár évvel később megerőltettem magam (mert mondjuk mindenki mondogatta, hogy jaj, milyen jó az a mű, és már idegesített, hogy csak én nem tudok azonosulni vele), és "kényszeresen" megpróbáltam jobban érteni: a dalvezetést, a hangulatát, a dalszöveget. De itt nem a nem-értés változott, hanem az érteni akarás, meg hogy idő közben birtokomba kerültek újabb lépcsőcskék, és így már keskenyebb lett a szakadék. És a végén annyira meg tudtam így szeretni egy-egy dalt, hogy egyféle pszichotikus állapotba kerültem tőle. De az újra-felfedezést akarni is kell, és nem is kötelező.
Szóval, ha már irodalomolvasásnál tartunk, az olvasás élvezete akaratlanul összefonódik valamilyen értéssel, mert ez az, ami stimulálja az elmét, az elme pedig válaszol. Pont úgy, mint ahogy a fizikai stimulációra (~szöveg olvasása) válaszol a test, de az nagyon számít, hogy ki csinálja (~hogy tudok/akarok kapcsolódni alapból a stílushoz/világnézethez), és hogy hogyan csinálja (~milyen elemek és kompozíciók biztosítják, hogy még jobban kapcsolódjak...esetleg akkor is, ha a világnézet tök más (hogy esetleg visszatolassak mégis a zsákutcában)).
VálaszTörlésNa, bocs, kicsit elbonyolítottam, de azt akartam mondani, hogy szerintem a nem-értésnek csakis a nem-kapcsolódás képességét lehet nevezni, nem pedig azt, hogy nem analizáljuk a verset agyon. A kapcsolódás képtelensége lehet szándékos vagy tudattalan. Viszont amiről te írsz: az újra-felfedezés, az a tudattalanoknak és a nagyon nem-akaróknak nem opció. :) Szóval szerintem hagyni kell, hogy mindenki úgy szeresse az irodalmat, ahogy tudja. És lényegében itt szerintem tökéletesen egyetértek azzal, amit írtál, hiszen úgy értelmezem, hogy végső soron nem azt akarod, hogy "márpedig mindenkinek nem-érteni kell" (pedig eléggé úgy hangzik :) ). Ez volt az én zsákutcám, micsoda fordulat...megtaláltam a zsák foltját!!! :D Szóval a kivezető lépcsőfok, hogy azt gondolom, hogy úgy érted, hogy "márpedig nem kell mindent erőszakkal érteni, mert hadd járja meg mindenki a magáét". Na látod, mire a hosszú okoskodásom végére értem, csak kitolattam. Te jó isten...nagyon nehéz volt.
VálaszTörlésAzért ismételtem annyit magam, mert így kapaszkodtam a sziklámba. Ez nem azt jelenti, hogy nehéz a felfogásom, hanem, hogy így kerestem a választ. De azért nem baj, mert meg akartam mutatni, hogy miért is kétélű a "nem-értés" fogalmát használni. Remélem, érted, mire gondolok, meg esetleg leírhatnád, hogy mi a válaszod a bennem felmerült kérdésekre, vagy hogy hogy tudjuk áthidalni a fogalomhasználatunk különbözőségét.
Na...akkor szerintem ez a kapocs, ahol mindketten ugyanezt akartuk mondani, csak másképp. :)
VálaszTörlés"If an egg is broken by an outside force, life ends. If an egg is broken by an inside force, life begins."
Viszont sokszor úgy éreztem, hogy téged zavar, hogyha értelmet magyaráz bárki is egy műbe (akár saját magától). Miért ne magyarázhatna bele? :)
Pl. itt ez az interjú, amiben nekem nagyon nem tetszik, ahogy Cipő reagál az interjúztató nőre:
https://www.youtube.com/watch?v=SwymwBdAmaE
Most miért kell kritizálni, hogy "nem egy vidám dal"...és így. Miért nem engedi meg, hogy úgy értelmezze a dalt a nő, ahogy neki megy? Ezzel a külső erővel nem megy semmire.
Mondta volna, hogy "mikor ezt a dalt írtam, nekem nem vidámságot jelentett, hanem". De ehelyett ilyen lenézően. :/
"Az igazság elérését nem tűzhetjük ki célul, de keresésénél kevesebbre sem vállalkozhatunk." Nem azt mondom, hogy a nem-értésre kell törekedni. Szerintem egészen félreérted. Arról van szó, hogy nem lehet igazán megérteni, elérni az igazságot, csak értelmezni és megpróbálni közelebb kerülni hozzá. Igen, az, hogy rájövök valamire, hogy ezt kevéssé értem, az is egy értelmezése a helyzetnek, de nem nevezhető megértésnek, mivel ez nem egy beteljesedést jelöl, míg a megértés egyértelműen az lenne. És mindenképp egyetértek azzal, hogy egy szöveg, de bármi is több, mint amit a szerző róla gondol, és mindenki végigmehet a maga útján abban, hogy ezt miképp sajátítja el, értelmezi (újra-értelmezi). Természetesen a szerzőnek is lehet kellemetlen, ha szándékában állt valamilyen üzenetet közvetíteni, de az nem sikerült, ezért a befogadó részéről is tévedés szerintem arról faggatni egy szerzőt, hogy mit jelent, amit megalkotott. Remélem nagyrészt válaszoltam a kérdéseidre.
VálaszTörlésSzerintem nem tévedés kérdezni a szerzőt az értelméről, hiszen ezt pozitívan kéne vennie mégis a szerzőnek, hogy legalább, ha a befogadó nem is érti önmagától, de legalább érdeklődik.
VálaszTörlés