meggyes tál

a zsíros párával bevont nyár kukái
kiürítették a parkot
az írás tenyerén pihenek
kiizzadt pácban érlelt magány
vállalhatatlan szénszínű madár
vakító papírt legyez a toll
a lábujjak intim réseiben
semmittevés igazítja fészkét

koponya-harkályok kívül és belül
ritmikus érintkezése két keménynek
mint kés és vágódeszka találkozása
a szalonna kockázásakor
illatában erdőszéli ködfüst gomolyog
pusztulhatatlan téli reggelek emlékére

most az ég színe az egyetlen szín
kék zománc borít minden távlatot
és semmitmondóan mélyülő űrlátás
szemez sértődött bőrbábummal

de a gyermek nagyvonalúan legyint
engesztelhetetlen életkedve nélkül
érthetetlen minden lázadás
ott ül nagyapja ölében egy tál meggyel
vérvöröset szemezget
harag nélkül legyint a vállalhatatlan tollkezű
merev szűkösségére
és a perzselő park olajos kukáira

mindez erőlködés nélkül belefér
az óriási meggyes tálba