Tudod, csak úgy kivárni az életet. Ülni egy karosszékben és hintázni, előre-hátra, előre-hátra. Figyelni a nyüzsgölődést. Töprengeni. A hiábavalóságról. Az unalomról. A rettegésről. Ilyenek. De közben te is a kapunak ugyanazon az oldalán vagy, amelyiken a rohangálók. Érted, ahogy ott ülsz, az is épp olyan nevetséges. Ahogy nézed a karnevált, te is szereplő vagy. Tekinteted a törvényre emlékeztet. A törvényre, amit hajlamos vagyok elfelejteni, vagy elfelejtetni magammal. A mindent megmozgató erőre, mely megtart, mely megtartja a működést úgy általában is. És feltörik belőlem egy sóhajbuborék tartalmaként valami kulcsszerű vágyakozás, hogy megismerhessem a kapu túloldalán levő tájat. Nem engedsz belépni. Már a tudatosság tudatosodása is sok nekem. Bölcs vagy és rideg, ez csüggeszt a leginkább. Kitartásom hanyatlása a kapu győzelme, és néha azt gondolom, hogy az én győzelmem is... azaz a törvény győzelme bennem. Ez tart meg, ezt kell hinnem, így teljes a karnevál.
* vonatkozás: Franz Kafka - A törvény kapujában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése