2016. március 19., szombat

toldalékok nélkül

a meglátás alapvonalán a teljes vakság

Találkozásaink fehér habja
úszik felénk a sötét vizeken:
az irányt adó fényeket oltogatja.

kilincsen a kéz és velődobbanások
a mellkasban szervi zaj

Utoljára az Anadalúziai kutyában
láttam döglött szamarat.
Azóta is testekhez imádkozom.

terebélyes csontkristályokon
mozgásunk merev hajlású tengelyein
a tavaszi hús rügybontása
sejttelepek kegyetlen élősködése

A folklór naiv becsmérlése lenne
húsmetsző ollóval kutatni a szív
pszichológiai határvonalát.

a felületek tapadása recés bűn
giccsben fogant szervi elváltozás

Tudom, bokán rúgnál, és arcod minden
izmával húznál magadba. Blaszfém
egyenességem olaj a tűzre.

pár kiló akarás toldalékok nélkül




** kép: Paul Klee

2016. március 8., kedd

honnanhová



keserű nedv csurran
a száj olajfényes cserepein
szó és csók egyformán fáj
síkosít ápol

kiégett mész surran
az ér megnyílt mennyezetén át
titok és megszokás ugyanúgy váj
edz fényesít

üreges csend koppan
a tüdő bolyhocskáinak rokokó falán
nincs és van megfér együtt csak vár
pislog ásít







** kép: Paul Klee, Captive

2016. március 3., csütörtök

a legboldogabb


A LEGBOLDOGABB

Edgar Allan Poe

1827


A legboldogabb
Mit darált szívem megismerhetett,
Most inkább csilis bab
Erő és büszkeség helyett.
Erőről szólani, testvéreim,
Dőreség ily bágyadtan, de az ám!
Zöldfülű törekvéseim
Elhallgatott babonák, giccses teadélután.
S büszkeségről mit beszélek itt?
Az ebayen árulom éppen
Hegeimből kikapart méregfogait;
Csitulj szívem.
A legboldogabb
Mit szemeim megpillantottak,
A tisztás hol büszkeség és erő fakad,
Rég törölt posztok emléke csak.
Jön Faustom, sose vénül:
Tied hősi erőd minden lájkja
Mint régen, érzéstelenítés nélkül...
De ólom lábnak nincs már tánca.
Ahogy elröppent fölöttem,
Rám hullott a sötét harmat:
Gyufával s rágcsival foltozott szívem
Nem bírna ki több fájdalmat.



THE HAPPIEST DAY, THE HAPPIEST HOUR

by Edgar Allan Poe

1827


The happiest day–the happiest hour
My sear'd and blighted heart hath known,
The highest hope of pride and power,
I feel hath flown.
Of power! said I? yes! such I ween;
But they have vanish'd long, alas!
The visions of my youth have been-
But let them pass.
And, pride, what have I now with thee?
Another brow may even inherit
The venom thou hast pour'd on me
Be still, my spirit!
The happiest day–the happiest hour
Mine eyes shall see–have ever seen,
The brightest glance of pride and power,
I feel–have been:
But were that hope of pride and power
Now offer'd with the pain
Even then I felt–that brightest hour
I would not live again:
For on its wing was dark alloy,
And, as it flutter'd–fell
An essence–powerful to destroy
A soul that knew it well.

** Az Álomf(el)ejtés facebook-oldalát már 150-en kedvelték. Ennek alkalmából készült ez a fordítás a 150. kedvelő, Barta Csenge választása alapján.

2016. február 29., hétfő

a sötétség ellenében






Charles Bukoswki
a sötétség ellenében
golyó a szembe
golyó az agyba
golyó a seggbe
lelőve mint egy virág tánc közben

elképesztő a halál erőlködés nélküli győzelme
elképesztő az idióta életformáknak adott hitel mennyisége

elképesztő hogy kiapadt a nevetés
elképesztő a rosszakarat állandósága

hamarosan hadat kell üzennem a háborújuknak
ragaszkodnom kell az utolsó darab földemhez
meg kell védenem a kis teret amit létrehoztam ami lehetővé tette számomra az életet

az én életem nem az ő haláluk
az én halálom nem az ő haláluk...

Charles Bukoswki

shot in the eye
shot in the brain
shot in the ass
shot like a flower in the dance

amazing how death wins hands down
amazing how much credence is given to idiot forms of life

amazing how laughter has been drowned out
amazing how viciousness is such a constant

I must soon declare my own war on their war
I must hold to my last piece of ground
I must protect the small space I have made that has allowed me life

my life not their death
my death not their death...


* a fénykép szerzője: Lewis Hine

2016. február 24., szerda

közgelgő távolodás




feldobod s zuhan már vissza
közelgő távolodással
ha idelépsz eltűnsz mindenünnen
remegj és vésődj belém

koccanj hozzám
határok csavarnak köréd
pattanó látásod csapdossa
mellkasom partjait
jégkockád recéje
kikezdte érfalaimat
büszke bilincseiden
idő-horzsolta rozsdavirág

feldobod s összezúz titka
közelgő távolodása
ha idelépsz ne álmodj soha
virrassz és vésődj belém

ne kapkodj
lisztporos ölelés most ez
magánzárkát álmodó őrangyaloké
díszes forgatag a test
képzelj másnak és már neked létezem
ősi verkliről lekopott idősáv mikor
kiszáradt fügefák alatt
a köréd csavarodó kendőt

feldobod megint hiába
a közelgő távolodásba
ha idelépsz fék nélkül gyere
dárdaként vésődj belém








*a szóbarkácsolás közben Gustavo Dudamel egy kedves darabját hallgattam









2016. február 15., hétfő

simplificación
























a sötétségnek csak egy fokozata ez
nedves árnyalatok csúszkálnak egymáson
megcsillan fáid közt az ér és
az est fényei mardossák a retina zománcát

a fénynek egy merőben másik fokozata ez
intenzív pontokba koncentrálódik a látás
hála napunk szétszórt örököseinek

a belső szervek bevásárlószatyrokban
hordozhatóak nemzetköziek érinthetetlenek

de a felszínkoptatásban végül megnyílok neked







* Kép: Toni Vanrell









2016. január 28., csütörtök

és sár helyett csillogáson járjak





leléptem az ösvényről
hogy bakancsom a hó
tisztaságát tapossa
és sár helyett csillogáson járjak

bevontalak a történetbe
hogy kezem a bordák
ívére feszüljön
és öklöm elengedje szorongásait




...




leléptem az ösvényről
hogy kezem a bordák
tisztaságát tapossa
és öklöm elengedje szorongásait

bevontalak a történetbe
hogy bakancsom a hó
ívére feszüljön
és sár helyett csillogáson járjak





* kép: “Yuki-Onna” by Sail