szólj rám, hogy
maradni kevés
és élni sem sokkal több
csak gyanakvó félelem
az alvadó váladék a felszínen
alul pedig ritka a csoda
de várni talán érdemes
ha levegőért úgysem buknál fel
megpróbáltam formákból már
de kiálts rám, hogy űzzem újra
tévedésünk létbéklyója
felszántotta beárnyékolt völgyeinket
és míg őrizzük a vesztett csatát
megtalál tétlenségünk libidója
gyöngyözik halántékomon
az álomtalan forgolódás
felhőm a csonka éjszaka
és látni tanulok még mindig
ne is mondd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése