A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 17., csütörtök

Kapu




Tudod, csak úgy kivárni az életet. Ülni egy karosszékben és hintázni, előre-hátra, előre-hátra. Figyelni a nyüzsgölődést. Töprengeni. A hiábavalóságról. Az unalomról. A rettegésről. Ilyenek. De közben te is a kapunak ugyanazon az oldalán vagy, amelyiken a rohangálók. Érted, ahogy ott ülsz, az is épp olyan nevetséges. Ahogy nézed a karnevált, te is szereplő vagy. Tekinteted a törvényre emlékeztet. A törvényre, amit hajlamos vagyok elfelejteni, vagy elfelejtetni magammal. A mindent megmozgató erőre, mely megtart, mely megtartja a működést úgy általában is. És feltörik belőlem egy sóhajbuborék tartalmaként valami kulcsszerű vágyakozás, hogy megismerhessem a kapu túloldalán levő tájat. Nem engedsz belépni. Már a tudatosság tudatosodása is sok nekem. Bölcs vagy és rideg, ez csüggeszt a leginkább. Kitartásom hanyatlása a kapu győzelme, és néha azt gondolom, hogy az én győzelmem is... azaz a törvény győzelme bennem. Ez tart meg, ezt kell hinnem, így teljes a karnevál.


* vonatkozás: Franz Kafka - A törvény kapujában

2015. augusztus 3., hétfő

zen(e)

avagy szabad fordítás egy zen(e)mester* tanításából

a zen(e) gyakorlása 
grand hitet
grand bátorságot és
grand kérdőjelezést igényel

a hit lényege
megmaradni a szellemben
mely döntött a gyakorlatozás mellett
ahogyan tojásain a kotlós
folytonossággal melengetve őket
hogy biztosan kikeljenek
a zen(e) szelleme
feltételtől független önbizalmat jelent

a bátorságosság az összes energia
egy pontra való fókuszálásában áll
az egér visszahúzódott a lyukba
de a macska órákon keresztül
mocorgás nélkül várakozik
a zen(e) szelleme
gondolatmentes összpontosítást jelent

végül az őszinte kérdőjelezés mellett
csakis a nem-tudom szelleme maradhat állva


* Seung Sahn Soen-sa

2015. július 16., csütörtök

gyógyulásra van szükségem

Ma megnéztem ezt a Ted-Talk-ot:
Salvatore Iaconesi: What happened when I open-sourced my brain cancer

Arra gondolok, most így utána, hogy talán nagyon is szükségem van a gyógyulásra. Úgy értem, szükségem van arra, hogy gyógyulásra legyek kényszerülve, hogy foglalkozni kezdjek egyáltalán magammal, a környezetemmel, kapcsolataimmal. Hogy megpróbáljak változtatni szokásaimon, hozzáállásomon, vagy egyáltalán bármin. Gyógyulásra van szükségem, hogy elhihessem, hogy kivételes helyzet az, amit éppen megélek, és ez a különlegesség felhatalmaz rá, hogy furcsa dolgokat műveljek. A furcsa nem azt jelenti, hogy csak azért furcsa, hogy ne legyen kevésbé furcsa, hanem hogy furcsa azért, hogy spontán lehessen és kíváncsian kereső. Gyógyulásra van szükségem, de rettegek a diagnózistól. Nem komfortos. Még húzom-halasztom. Inkább nem gondolok arra, hogy mennyi minden már-már kritikushoz közeli a testi-lelki-pszichés egészségem szempontjából. Valamiféle előgyógyulásra van szükségem ahhoz, hogy egyáltalán beismerjem magamnak kertelés nélkül, hogy gyógyulásra van szükségem.

És milyen jó lehet néha indokolatlannak tűnően nyitottnak és érdeklődőnek lenni... Mondom (írom) indokolatlanul.

2015. június 13., szombat

A legnagyobb őrültség

Maybe the greatest madness is to see life as it is rather than what it could be.
("Talán a legnagyobb őrültség annak látni az életet ami, mintsem annak, ami lehetne.")
- Don Quijote, Cervantes.

Kezdetnek, ha már látásról van szó:
Donald Hoffman: Do we see reality as it is? (Olyannak látjuk a valóságot, amilyen?).

Ezek szerint kísérletek sorával bizonyították, hogy az érzékelés szempontjából nézve, nem azt látjuk, ami a valóság, mivel ez nem egy evolúciósan stabil stratégia. Magyarul: életképesebbek azok az egyedek, akik valami jó cselt alakítanak ki a világban való gyors és eredményes működésre, mint akik azt érzékelik, ami a valóságban ott van. Ennek megfelelően megközelíthetőbbé válik a tudatosság kérdése is... a tudatosság talán az a közvetítő, ami által azt láthatjuk, ami nincs, ami nem a valóság, de ami életképesebbé tesz. (Szerintem ez egyben azt is jelenti, hogy mindenfajta érzékeléssel rendelkező lénynek van bizonyos szintű tudatossága – de nem szeretnék itt hitvitákba bonyolódni).

Mindez eddig az érzékelésről és a valóságról szólt. Ehhez képest a Cervantes-idézet a látás  mint felfogás, értelmezés  és az élet kapcsolatáról állít valami hasonlót. Minden esetre elég erős az áthallás. 

Mindenképpen az "ami lehetne" az egy nagyon erősen álmodozói kifejezésnek tűnik elsőre. Ha jobban megnézzük azonban, érzékelésünk is rendelkezik hasonló jellemzőkkel: az embert állítja a középpontba, kapcsolatokkal teliként fogja fel a világot (gestalt törvények, gestaltpszichológia) és nem utolsó sorban bizonytalanságokkal dolgozik (bayesiánus inferencia és modellalkotás).

Valahogyan úgy is tekinthetünk erre a Don Quijote-i mondatra, mint ami ezeket viszi kicsit tovább, kicsit filozofikusabban (nem tudom, de nekem nagyon tetszik ez az anakronizmus – bár a regényhős mindenkori aktualitása megkérdőjelezhetetlen). Ugyanis, ha az életet sikerül többnek látnunk, mint ami (hogy mi is pontosan, azt nem tudom), akkor ez jócskán növelheti az életképe
sségünket, akkor lehangolt szafaládék helyett lehetünk szenvedélyes szélmalmokkal harcolók és rettenthetetlen őrültek (vagy miniőrültek). Igen, ha azt nevezzük bolondnak, aki elvesztette a kapcsolatot a valósággal, akkor joggal állíthatjuk, hogy a percepciónk az elmebaj előcsarnoka legalább, és különböző hiteink, filozófiáink, egzisztencializmusunk és bármiféle más izmusunk a téboly egy-egy iskolája.

(Egyértelműen vannak súlyos és kevésbé súlyos esetek, ennek megfelelően újradefiniálható mindez. Csupán azt szerettem volna, hogy röviden rámutassak az elsőre álmodozók és zakkantak szájába illő idézet általánosan emberi megvalósulására.)

2015. március 24., kedd

kitartás






türelmünk ok és tárgy nélkül
is erősebb tévedés mint
sokak diadalmaskodása


végül a kitartáshoz
a százféle váltáskényszer
folytonos szárítgatásához


csipkebokor-venyige kell
és vörös öröm a bőrszínen
kifröccsenő mélyre látás


hogy addig tűrhessük a vereséget
míg az eltékozolt győzelem
önnön dicsőségébe belefárad

2015. március 17., kedd

Báj


Elutazom egy távoli országba, és megtanulom a helybeli nyelven azt mondani "viszlát", csak hogy a szállodával szemközti szupermarketből kijövet így köszönhessek el az éppen soron levő eladótól, akit valószínűleg soha nem fogok már viszont látni...
Hát nem lenyűgözően bájos és elbájolóan lenyűgöző?

2015. március 11., szerda

határfeszegető fecsegés


5.6     "Nyelvem határai világom határait jelentik."

5.61d "Amit nem tudunk elgondolni, azt nem tudjuk gondolni; tehát mondani sem tudjuk azt, amit nem tudunk elgondolni."


Nyelvem határai világom határai. És ez nem csak annyit jelent, amennyit értettek alatta, amikor leírták, hanem annyit is, amennyit értek alatta, amikor értem. 

Vagyis végül nyelvem határai és világom határai bizonyos fura értelemben egybeeshetnek, de túl a puszta logikán, a szubjektum, vagy nem-létező-szubjektum világa kinyílik a nyelven, mint egy sejtmembránon keresztül, kommunikálni más világokkal. 

Azért mondom, hogy más világokkal, mert ha a nyelvünk különböző, akkor a világunk sem lehet azonos. 

Nem a szubjektum miatt vagyunk elkülönítve, legalábbis ez mondhatatlan, mivel a szubjektumról hallgatnunk kell. 

A nyelv választ el, épp ezért a nyelv teremthet kapcsolatot is. 

Íme a fecsegés szent törvénye: semmiségeket mondogatva próbáljuk tanulni egymás nyelvét, hogy megoszthassuk világainkat egymással...

6.54  "Az én kijelentéseim oly módon nyújtanak magyarázatot, hogy aki megért engem, végül felismeri azt, hogy értelmetlenek, ha már fellépvén rájuk túllépett rajtuk. (úgyszólván el kell hajítania a létrát, miután felmászott rajta.)
Meg kell haladni ezeket a tételeket, akkor látja helyesen a világot."

7       "Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."



* Az idézetek Ludwig Wittgenstein Tractatus logico-philosophicus (Logikai-filozófiai értekezés) c. művéből származnak.

2015. február 8., vasárnap

monológ az ébredésről


Mottó: 
"If you're going to try, go all the way. 
Otherwise, don't even start."
(Charles Bukowski)



nem, nem lehetsz olyan, amilyen eddig voltál.

vannak pillanatok, mikor ráeszmélsz, hogy fel kell nőnöd... sokkal inkább gyerekké, mint felnőtté.

annak felelőssége, hogy gyerek légy. hogy átadd magad az életnek. hogy ne akarj minden egyes porcikáddal megfelelni, hanem a gyerek komolyságával játssz... rád talál egy pillanatnyi tisztaságban, mikor azt érzed, hogy felébredtél, és egy pillanatra látásod van.

ezt a pillanatot ne engedd el, önmagadat engednéd el. örökre felelős lennél azért a veszteségért, amit így magadnak és másoknak okoztál... mindazoknak, akik ezután kapcsolatba kerülnek veled.

azaz egy ilyen pillanatot se engedj el... mert folyamatról van szó, de annak lépcsői pillanatok álcájába bújva jönnek el hozzád, mint a régen várt ismeretlen vendég.

adj meg nekik mindent, amit kérnek, önmagadért teszed.

minden ilyen pillanat egy halálközeli élmény. légy hálás értük, sírj bátran, és ne merd szégyellni magad azért, akivé így válsz. (nem is fogod).

határozottabb leszel, kegyetlenebb, tudatosabb, tisztább...

lehet, hogy félni fognak tőled, lehet, hogy elmenekülnek mellőled, lehet, hogy nehézzé válik egy-két addig természetesnek tűnő kompromisszum... vagy már nem is fog érdekelni.

lassan, de biztosan ebbe az irányba vezet ez az ösvény. tudod jól.

csak figyelj... csak figyelj.

2015. január 14., szerda

tisztánlátás?

Gondolattöredék Ciorantól:

...dar acest joc nu are limite: fiecare dorinţă a noatră recrează lumea si fiecare gând al nostru o nimiceşte.

[...de ennek a játéknak nincsenek határai: minden egyes vágyunk újrateremti a világot és minden gondolatunk megsemmisíti.]

vágy: vágyakozás, valamire való vágyakozás, a valami létének szükségszerűsége, a világ létének szükségszerűsége...

gondolat: ráció, megértésre való törekvés, a megértés lehetőségének alapvető feltételezése, a világ megérthetetlensége, a világnak a gondolat számára való nem-léte...

milyen csodálatra méltó tisztasága ez a vágynak meg a gondolatnak - a tisztánlátás az elvakultság egy másik megnyilvánulási formája

hiszen: mielőtt egy pillanatra is komolyan vennénk egy vágyat, háromszor megkérdőjelezzük azt, és egy gondolat autonóm volta vágyaink jelenlétében feltételezhetetlen

a vágy és gondolat együttléte bennünk az élet dinamikájának forrása - együtt élnek minket vágyaink és gondolataink

ez az átváltozás misztériuma... megsemmisíteni és teremteni, kiegyensúlyozni a két erőt

minden változik/áramlik - panta rhei

2014. november 10., hétfő

A forrásról

A forrás az, ahonnan indulnak a dolgok, és ahonnan erejük származik.

Egyszerre újrakezdés és visszatérés.

Mint ilyen, nélkülözhetetlen a továbblépéshez, újragondoláshoz, frissességhez.

Így ami lényeges hagyomány, ami nem csupán "hagyomány", az mindig a forráshoz való visszatérés hagyománya.

Talán túl lehet élni forrás nélkül is, talán a "hagyomány" által közvetített állott víz is elég az életben maradáshoz.

De a túlhoz, a változáshoz, a folyamathoz forrásra van szükség. Mert a forrás tartalma talán igen, de maga a forrás és annak élménye nem közvetíthető.

Eredendően személyes.

Ezért adódik, hogy a dolgok, amik a forrásból fakadnak, és ezáltal megszentelődnek, csakis személyes módon jöhetnek létre.

Valahol itt rejtőzhet a forrás titka: személyes találkozás az élettel.

2014. október 8., szerda

Múltképzés


Az idő megtart és kérgesít. Évek kormos trófeája a lélek, és tüzes kard a metsző emlékezet. Acélja éles és hajlékony, könnyedén feszes. Mellette minden próbálkozásom egy ügyefogyott kétbalkezes melléfogása, nevetséges teljesítménykényszer. Mármint nem csak az emlékezethez képest, hanem úgy általában az elmúlás egyszerűségéhez viszonyítva.

Taszítani kellene magunktól mindent, és lefogni a képtelenségek alvó szemét. És mégis elfogadva számolja fel látásunk a halott emlékeket, hogy visszatérhessen a múltképzés folyamatlabirintusába.

2014. szeptember 12., péntek

Fakír hídépítő


Fakír tévedt a hídépítők közé
és nem érezte
hogy melyik téglát melyikre.

(A többi hídépítő sem érezte
csak ők nem voltak fakírok.)

Mondanom sem kell
hogy a határon
hogy a két tégla közti habarcsban
a kavicsok tévedésnek érezték életüket
a fakír tudta nélkül.

A híd ettől függetlenül megépült
tökéletesnek látszott
tökéletesen működött
de pár tégla fordított sorrendben
került egymásra.

Mindezek után marad a kérdés:
van egyáltalán bárki
a téglapárok közti habarcsban búslakodó kavicsokon kívül
aki megállapíthatná, hogy nem tökéletes a híd?

2014. szeptember 10., szerda

nyelvi()leg


Karakterétől függetlenül karakteres.

Van benne valami elragadó, ami áthidalhatja az el-nem-ragadtatni állapota iránti vágy lábatlankodását.

Listázatlan tulajdonságai közül az összes leírható emberi nyelven, de egy sem olvasható ki.

Tétova sziromlevelei tartják a kelyhet, melyben megtermékenyítésre vár a bibe.

Lépték és arányok hiányában mindig azt hinni, hogy amiről beszél, az az egész.

Megfordítva is ugyanolyan érthetetlen, és kibontva is, mint becsukva és fejjel lefele.

Csonkítása nem von maga után tetemesebb veszteséget, legfeljebb egészében eltűnik, vagyis az üres halmaz reprezentációjává alakul át, amivel továbbra sem éri el célját, de továbbra is megfejthetetlen marad.

Szanszkritul is lehetne mindezt, akkor persze hihetőbb lenne.

De most megkíméllek attól, hogy mindezt komolyságának tetőfokán hánytorgassam fel neked.

2014. szeptember 4., csütörtök

Életviszony


Figyelem ezt a két viszonyulási lehetőséget: az életem, mint alkotás, illetve az életem, mint aktus. Feszültség van a kettő között.

Az életem, mint alkotás egy belső elképzelés, egy kollázs tele jegyzetekkel, ötletekkel. Távolról, kicsit hunyorítva egy arc rajzolódik ki, ha ránézek. Az életem arca, mint alkotás. Kicsit végtelen, kicsit szabad, kicsit távoli, kicsit elragadtatott.

Az életem, mint aktus a végletekig konkrét. Cselekvéseim összessége. (Cselekvés a gondolat is, a beszéd is, az álom is...) Behatárolt, egészen közeli, tapintható és vágyakkal teljes. Alapvetően vággyal az alkotás megvalósítására.

Az alkotás viszont nem megvalósítható. Részleteiben, konkrétségében megragadhatatlan, csak távolról nézve arc. Közelről egy kezelhetetlen kuszaság, teli képtelen ellentmondásokkal.

Mint egy kép festésekor: van egy elképzelés, ami részben vizuális, részben gondolati-érzelmi. És ehhez képest van a kéz az ecsettel és a vászon. Ez az alapvető alkotói feszültség. Húzni egy vonalat, és összehasonlítani a távolról nézett kollázzsal. Majd az ideák világát ostromló elképzelést alakítani kicsit, és kapcsolatba hozni a húzott vonallal.

A konkrétumokat tenni, és az alkotást tovább képzelni. Egymáshoz képest, de közben nagyon vigyázni, hogy az aktus konkrét maradjon, és az alkotás elképzelés. Az életen belül a kettő sosem találkozhat...

2014. augusztus 19., kedd

Miniatűrök

SZEM.
a szem bogarában egy másik szem
ezt kellene más színekkel megfesteni


SZÓ.
mert ha mindenki isten, hübrisz* minden szó


SZORONGÁS.
szorongásunk örömtánc és haláltánc és zene, amire

ELVONÓKÚRA.
a vasútállomás a tenger elvonókúrája
kérdés csak az, hogy mi maradjon...


KOMMUNIKÁCIÓ.
megtanultunk kommunikálni:
egyre pontosabban hazudunk egymásnak


GYÓGYULÁS.
ha meggyógyulhatsz  
akkor még nem vagy igazán beteg


*Az ókori Athénban a legnagyobb bűnt jelentette: azt a bűnt, hogy az ember elfeledkezik az istenek elsőségéről, és önmagát hiszi mindenhatónak.

2014. augusztus 18., hétfő

az alkotó én magánya


Ami túl sok, az épp csak elegendő.

A túladagolás élteti, és emeli ki a nemlétből.

A tiltott mezőket érzi otthonosnak talpa, és arca ráncai csak az elfogultság porát fogadják be.


Az elfogultság elemelkedettséget jelent, távolságot: ez az alkotó én magánya.

Mert a halálon végül úgyis egyedül kell átesnie.

Önkényének sugárzása vonz és undorít.

Minden más fölösleges, használhatatlan és fakó.

A giccs* az a szép, ami szenvedés nélkül próbál kiteljesedni.

Üresség, mely nem kiüresedés eredménye, hanem a tartalom leplezettsége csupán.

Az áldozat hiányában elvetélt szent.

Ő a lét elviselhető könnyűsége.

A szép az elviselhetetlen.

Ami túl sok, az épp csak elegendő.

*A giccs, a szent és az abszurd témakörében további gondolatok itt.

2014. július 25., péntek

Metaszöveg

Minden szövegnek kezdenie kell valamit saját szövegszerűségével, kezelnie kell ezt a helyzetet valamiképpen.

Esetenként pont úgy, hogy fél vállról veszi ezt a vonatkozást, hogy felszínnek tekinti a mélységet, mondva, hogy "minden út egyforma: sehova sem vezet".*

Minden esetre a szövegiséghez való viszonyulás tudatossága általában nem része magának a szövegnek. Túlmutat rajta.**

A hozzáértők a rejtettet úgyis kifinomultabbnak fogják tartani a kinyilatkoztatottnál, a feltártnál.

A tudatosság képzete itt az olvasó, befogadó, értelmező elméjében képződik, mert honnan tudhatná, hogy a szöveg szerzője milyen tudatossággal alkotta meg művét.***

Így a befogadó szeme minden szövegből kiolvashatja ezt a megfogalmazotton túli üzenetet. Tehát: minden szöveg egyben metaszöveg is, ha úgy olvassák.

Olvassuk hát wc-papír reklámokból új hermeneutikánkat.

Ez talán kicsit túlzás, bár lehetőségként fennáll. Igazából csak annyi, hogy aki keres, talál - mármint ebben az értelemben. Mert pont a keresés hozza létre a keresettet.****


* Az idézet Carlos Castenadától származik

** Ha a szöveg be is számolna saját szövegiségének tudatosításáról, akkor ez az aktus újra egy további szintet tételezne, melyről nem beszélhet, így is maradna tehát vakpont

*** Az alkotói tudatosság kérdéséről bővebb elképzelés (vélemény) olvasható itt.

**** A befogadó figyelme és tudata alkotja meg keresése által a szöveg mondanivalóját saját szövegiségéről - a tulajdonképpeni metaszöveget.

2014. július 14., hétfő

Három pillantás

Első pillantás

A favicc olyan, mint az abszurd dráma: mindkettő érthetetlen, bizarr, furcsa, őrült. A kettő közti különbség a körülményekben rejlik, a tértől függ, melyben életre kel. Ugyanaz a pár mondat lehet favicc is és abszurd dráma is attól függően, hogy két alkohol fogyasztása által módosult tudatállapotba került egyén között hangzik el, vagy a színpad félhomályában a legfeszültebb csendben, letisztult arcjáték közepette. Már csak azt nem tudni, hogy melyik eset melyiknek felel meg. Mert valószínűleg a végletes körülmények ellenére is a befogadótól függ, hogy miként értékeli e megnyilvánulásokat. Végső soron a kettő között talán nincs is különbség. Amúgy a favicc sokkal emberközelibb elnevezés, mint az abszurd dráma.

Második pillantás

Azért talán van valami, ami alapján eldönthetnénk, hogy miről is van szó. Végül is az alkotók tudatossága, hogy mit gondolnak arról, amit mondanak, elég fontos tényező. Nem mindegy, hogy valaki azért ürít egy parlament padlójára, mert különböző egészségügyi okokból kifolyólag nem volt más választása, vagy esetleg ezáltal szeretné kifejezni ellenkezését az ország intellektuális képességekben és becsületbeli tartásban hiányt szenvedő vezetőségével szemben. Igen, ez fontos lehet. De honnan tudhatnánk, hogy miféle tudatosság rejtőzik egy cselekedet, valamilyen alkotás mögött, hacsak nem mi magunk hoztuk létre? Mi van, ha csak mi látunk valamilyen komoly összefüggést, üzenetet bizonyos kijelentések, megnyilvánulások mögött?

Harmadik pillantás*

A kezdet előtti kezdet csupán valami másnak a kezdete lehet.
Ezért a tudatosság kezdete előtti kezdetek mind megsemmisülnek kezdetszerűségüket
tekintve, amint rájuk irányítja figyelmét a tudatos lény.
A tudatosság tehát soha nem lehet senki más tudatossága, mint a jelenvaló lété.
Miből lehetne tehát következtetni más létezők tudatosságára, ha nem megnyilvánulásaik azon jellemzőiből, melyek eredendően tételezve vannak a jelenvaló lét tudatosságában is, mint az általa létrehozott formák szükségszerű tulajdonságai?
Tovább kérdezve: hogyan dönthető el, hogy ezen összefüggések, struktúrák, amikben e karakterisztikák állnak, valóban egy másik tudatosság által lettek kialakítva, vagy egyszerűen a jelenvaló lét figyelme, és érteni akarása magyarázza így a helyzetet?
Valószínűleg sehogyan.

*Csak erős idegzetűeknek ajánlott.

2014. július 13., vasárnap

Jól megnézted...?


Elfogadjuk, és megszokjuk a körülöttünk levő világot. De vajon nem ragadunk meg a felszínen? Nem kerüli el figyelmünket oly sok minden, ami nem kapcsolódik szorosan a praktikumhoz? Mit válaszolhatunk, ha őszintén szembenézünk Brecht szavaival: "Jól megnézted az órádat?". Vagy csak folyton leolvassuk, hogy hány óra és rohanunk tovább...

Egy rövid kis utazás a tárgyak belsejébe talán tovább mélyítheti a kérdést...



"Az embernek mindig próbálkoznia kell mélyebben, jobban és többet megismerni."
(Vincent van Gogh)

Vajon mennyire tartom fontosnak, hogy nem csak a dolgokat, de az embereket, a közelemben élő személyeket mélyebben megismerjem? Ha fontosnak tartom, akkor ez mennyire tükröződik viszonyulásomban?*



"A meglepődés, rácsodálkozás - jelenti, hogy érteni kezdesz."
(Jose Ortega y Gasset)

És amikor meglepődöm, és rácsodálkozom a dolgokra, látva, hogy a legegyszerűbb létezőket is milyen felszínesen ítélem meg, akkor ez bátorságot adhat arra, hogy feltegyem a legnaivabb kérdéseket is...

"Csak a legnaivabb kérdések igazán komolyak."*
(Milan Kundera)

Jól megnézted...?

2014. július 11., péntek

tanulom újra

Végül mégis írok. Tanulom újra. De azért nem 0 ez, az túl szép lenne.
Inkább 1 sebzett hiéna bele fordul ki… 
halálra röhögi magát az állat, úgy kínozza az a tévedésből oly kecsesen elharapott szájprém. 
Meg a belei persze, de az más.

[Még nem áll teljesen össze, talán kellene bele egy kis zselatin, csiriz vagy bármi mű… mert végül is vészet. vagy hogy az pont az, mikor a mű elvész. akkor...?]

Összevissza halandzsázol, pedig a hiénás dolog érdekesebb volt. Mondhatnál valamit a zsiráfról is…
Hogy a zsiráf egy olyan olvasó, melynek a nyaka pettyes a sok magasröptű gondolattól, vagy hogy az ilyen összevisszaságoktól pettyesek a magasröptű zsiráfok, hogy a szárnyaik magasröptűek a pettyektől...

Végül mégis írok.
Tanulom újra.
De azért nem 0 ez, az túl szép lenne.
Simán eltévedtem egy számtengelyen
egy koordináta-rendszerben
egy kitalált dimenziófölösleg miatt.
S most elölről kezdem. Újraszámozom.
Legyen ez az 1.
A 0 túl szép lenne.