A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Idézetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Idézetek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 13., szombat

A legnagyobb őrültség

Maybe the greatest madness is to see life as it is rather than what it could be.
("Talán a legnagyobb őrültség annak látni az életet ami, mintsem annak, ami lehetne.")
- Don Quijote, Cervantes.

Kezdetnek, ha már látásról van szó:
Donald Hoffman: Do we see reality as it is? (Olyannak látjuk a valóságot, amilyen?).

Ezek szerint kísérletek sorával bizonyították, hogy az érzékelés szempontjából nézve, nem azt látjuk, ami a valóság, mivel ez nem egy evolúciósan stabil stratégia. Magyarul: életképesebbek azok az egyedek, akik valami jó cselt alakítanak ki a világban való gyors és eredményes működésre, mint akik azt érzékelik, ami a valóságban ott van. Ennek megfelelően megközelíthetőbbé válik a tudatosság kérdése is... a tudatosság talán az a közvetítő, ami által azt láthatjuk, ami nincs, ami nem a valóság, de ami életképesebbé tesz. (Szerintem ez egyben azt is jelenti, hogy mindenfajta érzékeléssel rendelkező lénynek van bizonyos szintű tudatossága – de nem szeretnék itt hitvitákba bonyolódni).

Mindez eddig az érzékelésről és a valóságról szólt. Ehhez képest a Cervantes-idézet a látás – mint felfogás, értelmezés – és az élet kapcsolatáról állít valami hasonlót. Minden esetre elég erős az áthallás. 

Mindenképpen az "ami lehetne" az egy nagyon erősen álmodozói kifejezésnek tűnik elsőre. Ha jobban megnézzük azonban, érzékelésünk is rendelkezik hasonló jellemzőkkel: az embert állítja a középpontba, kapcsolatokkal teliként fogja fel a világot (gestalt törvények, gestaltpszichológia) és nem utolsó sorban bizonytalanságokkal dolgozik (bayesiánus inferencia és modellalkotás).

Valahogyan úgy is tekinthetünk erre a Don Quijote-i mondatra, mint ami ezeket viszi kicsit tovább, kicsit filozofikusabban (nem tudom, de nekem nagyon tetszik ez az anakronizmus – bár a regényhős mindenkori aktualitása megkérdőjelezhetetlen). Ugyanis, ha az életet sikerül többnek látnunk, mint ami (hogy mi is pontosan, azt nem tudom), akkor ez jócskán növelheti az életképe
sségünket, akkor lehangolt szafaládék helyett lehetünk szenvedélyes szélmalmokkal harcolók és rettenthetetlen őrültek (vagy miniőrültek). Igen, ha azt nevezzük bolondnak, aki elvesztette a kapcsolatot a valósággal, akkor joggal állíthatjuk, hogy a percepciónk az elmebaj előcsarnoka legalább, és különböző hiteink, filozófiáink, egzisztencializmusunk és bármiféle más izmusunk a téboly egy-egy iskolája.

(Egyértelműen vannak súlyos és kevésbé súlyos esetek, ennek megfelelően újradefiniálható mindez. Csupán azt szerettem volna, hogy röviden rámutassak az elsőre álmodozók és zakkantak szájába illő idézet általánosan emberi megvalósulására.)

2015. március 11., szerda

határfeszegető fecsegés


5.6     "Nyelvem határai világom határait jelentik."

5.61d "Amit nem tudunk elgondolni, azt nem tudjuk gondolni; tehát mondani sem tudjuk azt, amit nem tudunk elgondolni."


Nyelvem határai világom határai. És ez nem csak annyit jelent, amennyit értettek alatta, amikor leírták, hanem annyit is, amennyit értek alatta, amikor értem. 

Vagyis végül nyelvem határai és világom határai bizonyos fura értelemben egybeeshetnek, de túl a puszta logikán, a szubjektum, vagy nem-létező-szubjektum világa kinyílik a nyelven, mint egy sejtmembránon keresztül, kommunikálni más világokkal. 

Azért mondom, hogy más világokkal, mert ha a nyelvünk különböző, akkor a világunk sem lehet azonos. 

Nem a szubjektum miatt vagyunk elkülönítve, legalábbis ez mondhatatlan, mivel a szubjektumról hallgatnunk kell. 

A nyelv választ el, épp ezért a nyelv teremthet kapcsolatot is. 

Íme a fecsegés szent törvénye: semmiségeket mondogatva próbáljuk tanulni egymás nyelvét, hogy megoszthassuk világainkat egymással...

6.54  "Az én kijelentéseim oly módon nyújtanak magyarázatot, hogy aki megért engem, végül felismeri azt, hogy értelmetlenek, ha már fellépvén rájuk túllépett rajtuk. (úgyszólván el kell hajítania a létrát, miután felmászott rajta.)
Meg kell haladni ezeket a tételeket, akkor látja helyesen a világot."

7       "Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."



* Az idézetek Ludwig Wittgenstein Tractatus logico-philosophicus (Logikai-filozófiai értekezés) c. művéből származnak.

2015. február 8., vasárnap

monológ az ébredésről


Mottó: 
"If you're going to try, go all the way. 
Otherwise, don't even start."
(Charles Bukowski)



nem, nem lehetsz olyan, amilyen eddig voltál.

vannak pillanatok, mikor ráeszmélsz, hogy fel kell nőnöd... sokkal inkább gyerekké, mint felnőtté.

annak felelőssége, hogy gyerek légy. hogy átadd magad az életnek. hogy ne akarj minden egyes porcikáddal megfelelni, hanem a gyerek komolyságával játssz... rád talál egy pillanatnyi tisztaságban, mikor azt érzed, hogy felébredtél, és egy pillanatra látásod van.

ezt a pillanatot ne engedd el, önmagadat engednéd el. örökre felelős lennél azért a veszteségért, amit így magadnak és másoknak okoztál... mindazoknak, akik ezután kapcsolatba kerülnek veled.

azaz egy ilyen pillanatot se engedj el... mert folyamatról van szó, de annak lépcsői pillanatok álcájába bújva jönnek el hozzád, mint a régen várt ismeretlen vendég.

adj meg nekik mindent, amit kérnek, önmagadért teszed.

minden ilyen pillanat egy halálközeli élmény. légy hálás értük, sírj bátran, és ne merd szégyellni magad azért, akivé így válsz. (nem is fogod).

határozottabb leszel, kegyetlenebb, tudatosabb, tisztább...

lehet, hogy félni fognak tőled, lehet, hogy elmenekülnek mellőled, lehet, hogy nehézzé válik egy-két addig természetesnek tűnő kompromisszum... vagy már nem is fog érdekelni.

lassan, de biztosan ebbe az irányba vezet ez az ösvény. tudod jól.

csak figyelj... csak figyelj.

2015. január 14., szerda

tisztánlátás?

Gondolattöredék Ciorantól:

...dar acest joc nu are limite: fiecare dorinţă a noatră recrează lumea si fiecare gând al nostru o nimiceşte.

[...de ennek a játéknak nincsenek határai: minden egyes vágyunk újrateremti a világot és minden gondolatunk megsemmisíti.]

vágy: vágyakozás, valamire való vágyakozás, a valami létének szükségszerűsége, a világ létének szükségszerűsége...

gondolat: ráció, megértésre való törekvés, a megértés lehetőségének alapvető feltételezése, a világ megérthetetlensége, a világnak a gondolat számára való nem-léte...

milyen csodálatra méltó tisztasága ez a vágynak meg a gondolatnak - a tisztánlátás az elvakultság egy másik megnyilvánulási formája

hiszen: mielőtt egy pillanatra is komolyan vennénk egy vágyat, háromszor megkérdőjelezzük azt, és egy gondolat autonóm volta vágyaink jelenlétében feltételezhetetlen

a vágy és gondolat együttléte bennünk az élet dinamikájának forrása - együtt élnek minket vágyaink és gondolataink

ez az átváltozás misztériuma... megsemmisíteni és teremteni, kiegyensúlyozni a két erőt

minden változik/áramlik - panta rhei

2014. július 13., vasárnap

Jól megnézted...?


Elfogadjuk, és megszokjuk a körülöttünk levő világot. De vajon nem ragadunk meg a felszínen? Nem kerüli el figyelmünket oly sok minden, ami nem kapcsolódik szorosan a praktikumhoz? Mit válaszolhatunk, ha őszintén szembenézünk Brecht szavaival: "Jól megnézted az órádat?". Vagy csak folyton leolvassuk, hogy hány óra és rohanunk tovább...

Egy rövid kis utazás a tárgyak belsejébe talán tovább mélyítheti a kérdést...



"Az embernek mindig próbálkoznia kell mélyebben, jobban és többet megismerni."
(Vincent van Gogh)

Vajon mennyire tartom fontosnak, hogy nem csak a dolgokat, de az embereket, a közelemben élő személyeket mélyebben megismerjem? Ha fontosnak tartom, akkor ez mennyire tükröződik viszonyulásomban?*



"A meglepődés, rácsodálkozás - jelenti, hogy érteni kezdesz."
(Jose Ortega y Gasset)

És amikor meglepődöm, és rácsodálkozom a dolgokra, látva, hogy a legegyszerűbb létezőket is milyen felszínesen ítélem meg, akkor ez bátorságot adhat arra, hogy feltegyem a legnaivabb kérdéseket is...

"Csak a legnaivabb kérdések igazán komolyak."*
(Milan Kundera)

Jól megnézted...?

2014. július 8., kedd

Kurt Vonnegut búcsúztatóiból

A bosszú bosszút szül, ami bosszút szül, ami bosszút szül - töretlen láncot alakítva ki halálból és rombolásból, mely a mai nemzeteket összekapcsolja ezer meg ezer évvel ezelőtti barbár törzsekkel.

Tudnotok kell, hogy mikor egy férj és feleség veszekszenek, úgy tűnhet, hogy pénzről vagy szexről vagy hatalomról van szó. De amit igazából egymás arcába vágnak az a magány. Amit valójában mondanak az a következő: "Te nem vagy elég sok személy". Ha megállapítjátok, hogy tényleg ezt üvöltözték egymásnak, mondjátok meg nekik, hogy legyenek több személy, társulva egy mesterséges kibővített családhoz - mint az Ördög Angyalai [Hell's Angels - motoros klub] talán, vagy az Amerikai Humanista Szövetség, melynek központja New York, Amherstben van - vagy a legközelebbi templomhoz.

Egyik dolog, amit [Alex bácsi] kivetni valónak talált az emberi lényekben, hogy annyira ritkán veszik észre, amikor örülnek. Ő minden tőle telhetőt megtett, hogy elismerje, amikor a dolgok édesek voltak. Ha épp limonádét ittunk egy almafa árnyékában nyáron, Alex bácsi félbe szakította a beszélgetést, hogy elmondja, "ha ez nem szép, akkor mi az?". És remélem, hogy ti is így fogtok tenni az éltetek további részében. Amikor a dolgok kellemesen és békésen zajlanak, kérlek, álljatok meg egy pillanatra, és mondjátok ki hangosan, "ha ez nem szép, akkor mi az?".
Ezt az egy szívességet kérem tőletek. És most kérek még egyet. Nem csak a végzősöktől kérem, hanem mindenkitől, szülőktől és tanároktól egyaránt. Kérlek kézfeltétellel jelezzétek a választ, miután feltettem a kérdést. Hánynak közületek volt olyan tanára, az oktatás bármely szintjén, aki izgalmasabbá tette számára az életet, aki büszkébbé tette arra, hogy életben van, mint ahogy korábban elképzelhetőnek tartotta?
Tartsátok fel a kezeteket, kérlek.
Most engedjétek le a kezeteket, és mondjátok el annak a tanárnak a nevét valaki másnak, és mondjátok el azt is, hogy az a tanár mit tett értetek.
Megvan?
Ha ez nem szép, akkor mi az?

* a fenti szövegek részletek Kurt Vonnegut végzősöknek tartott beszédeiből. Bővebb információ és az eredeti angol szöveg megtalálható itt: http://www.brainpickings.org/index.php/2014/04/17/if-this-isnt-nice-what-is-kurt-vonnegut-commencement/

Jaques Derrida az imáról



Ezek nem kinyilatkoztatások. Az ember szájából származnak, nem a filozófuséból. És emberekhez szólnak, ahogy a kagylók zaja által szól a tenger... az olvasónak kell átadnia magát nekik, ha kapni szeretne bármit is. De ez, valószínűleg, mindenféle befogadási meg értelmezési tevékenységre is áll.

A csendben viszont megszületik a kétely mindazzal szemben, ami pár perce még bizonyságként tűnt fel...

"A bizonyság felfüggesztése része az imának." 

Ahogy megszűnik az, ami bizonyos, a világban való elveszettség érzése elkerülhetetlenné válik, és lassan megérkezünk gyengeségünkhöz, reménytelenségünkhöz.

 "A reménytelenség része annak, aminek egy imának lennie kellene." 

E kiszolgáltatottságban pedig a düh helyett megtehetem, hogy a szeretet formáját keresem, az odafigyelését és önátadásét. Ebben áll az ima szabadsága.

 "Ezen aktus által, hogy a sivatagban imádkozom, szeretetből, valami máris jóra fordulhat bennem." 

Az elfogadás formáját keresem. Láthatóvá válik, hogy a reménytelenség az elfogadáshoz is út, nem csak a kétségbeeséshez. Az imában egy viszonyulási módot keresek, nem egy lelki állapotot vagy választ kérdéseimre.

 "Elfogadni valamit önmagamban." 

Milyen szép ima: Elfogadni, hogy mennyi mindent nem tudok elfogadni...


 *az idézetek Jacques Derridától származnak, ahogy azt a cím is jelöli, a szöveg többi részét a blog szerzője fonta az idézetek köré.

**Az angol interjú megtalálható itt: https://www.youtube.com/watch?v=MG_nyd45czM

2014. július 4., péntek

Musil-hangulatok

MusilTörless nem nézett se jobbra, se balra, de érezte. Mindig a nyomokba lépett, amelyek frissen nyíltak a porban az előtte haladó lába alatt, és úgy érezte, nem is tehetne másként, mintha egész életét átnyalábolná valami kőkarú kényszer, és beleszorítaná ezekbe a lépésekbe, ebbe az egyetlen irányba ezen az egyetlen, porban húzódó keskeny sávon.

Belül meg üres minden. Belül, legbelül valahogy mindig éhes marad az ember...

Az alkonyatba temetkező formák s az összemosódó színek egy pillanatra mozdulatlanná dermednek és visszafojtják lélegzetüket... (...) Azóta is gyakran érzem. Ezt a hirtelen támadt csendet, amely mintha beszéd volna, s csak mi nem értjük.

Ez volt az ő magánya, amióta cserbenhagyták ott az erdőben - ahol annyira sírt. Izgató volt ez a magány - kicsit mint egy asszony, kicsit meg mintha valami embertelent élne át. Mint egy asszony teste, kinek lélegzete azonban fojtó szorongás a mellében, arca az emberi arcok elfelejtett vonásainak örvénye, kezének mozdulata a testen végigfutó borzongás...

Mert valóban mindennek megvan a maga egyszerű és természetes magyarázata, s Törless talán ismerte is valamennyit, de rémült csodálkozására ezek a magyarázatok mindig mintha csak a legkülső burkot fejtették volna le a dolgok hozzáférhetetlen magváról, amelynek mélyén Törless, mint egy varázsló szemével, változatlanul látta egy másik burkon át a középpont ragyogását.

- Musil: Törless iskolaévei

2014. június 29., vasárnap

Csönddel

Kemény István: Elszámolás



Ezzel a zajjal fordultam hozzá:
AZ ÉLET ÉRTELMÉT AKAROM.
S ő ezzel a csönddel válaszolt:






2014. június 26., csütörtök

A nem-értésről


Azt gondolom, hogy valószínűleg a nem-értés az irodalomolvasás legelemibb mozzanata.

A világgal való kapcsolatunk is valami nagyon hasonlón alapul.

Ezt jól szemlélteti a következő vicc is (Wittgenstein szerint csupa viccből is lehetne komoly filozófiai művet összeállítani...):

Vannak lassúbb és gyorsabb felfogású emberek. Az első kategóriába tartozóknak elmagyarázol valamit kétszer-háromszor, és még mindig nem fogják fel. A többiek viszont már elsőre nem értik.

Vagyis arról van szó, hogy az alapvető tapasztalatunk a világgal kapcsolatban az a nem-értés. Az agyunk viszont kényszeresen a megértésre van kiélezve, ez fő feladata; ugyanis különben nem lennénk képesek megfelelően reagálni a környezetben bekövetkező változásokra, ami nagy mértékben csökkentené a túlélési esélyeinket. Természetesen ezen törekvés viszont nem garantálja, hogy a bennünk kialakuló értelmezés a helyzet megfelelő leképezése. Sőt személy szerint azt gondolom, hogy sokszor ez a kényszeresség a legerősebb gátja annak, hogy mélyebbre lássunk.

De térjünk vissza a szöveghez, ami ugyancsak része a világnak. Mi több, mivel ez egyik legfontosabb kommunikációs csatornánk, tovább éleződik a helyzet, és erősödik a megértéshez való ragaszkodásunk.

Szerintem pont teszi izgalmassá az irodalmat. Az újra-felfedezés, átértékelés, megkérdőjelezés, keresés gyakorlása, illetve elvárásaink és törekvéseink gyakori meddőségének belátása. És a mindebből adódó játék, figyelem és alázat.

Mert elkezdek olvasni egy szöveget, és az első mondat után már gondolok valamit az egészről, aztán a következő mondat megcáfolja ezt, vagy kiegészíti, vagy csak hozzátesz valamit. És ez így megy a végéig. A végén pedig rájövök, hogy az eleje nem is azt jelentette, amit, mert mondjuk a csattanó mindent átértelmez. Kezdhetem elölről, mert most e tapasztalat alapján másképp, kicsit közelebbről fogom megélni a szöveget. Ez tulajdonképp a hermeneutikai körnek nevezett jelenség egyszerű modellje és példája.

Tehát egyre jobban körvonalazott kép alakul ki a dologról olvasás közben, de sosem lesz meg a teljes értelmezés, folyamatosan javul és bővül az elképzelésünk az adott dologról, de ez sohasem a végső, a teljes megértés.

Ahogyan Gadamer fogalmazta: Az igazság elérését nem tűzhetjük ki célul, de keresésénél kevesebbre sem vállalkozhatunk.

Azt gondolom, hogy valószínűleg a nem-értés a világban való létezésünk legelemibb mozzanata.

A témához kapcsolódó ajánlott szöveg: www.tanszertar.hu/eken/2007_03/ogy_0703.htm

2014. június 25., szerda

Pilinszky-interjúból

Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt: bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám.

A lélek kellő „mezítelenségi foka” viszont ritka. Elutasítva minden föltűnést, minden „beöltözködést”: a művészetben valójában a tökéletes igénytelenség érdekel, a gyerekek, az öregek és a halottak beszéde.

Úgy szeretnék írni is, mintha tulajdonképpen hallgatnék. Talán innét tökéletes formai igénytelenségem. Illendőségből és tapintatból. Elfogultan szólalok meg, s ezt az elfogultságot sose fogom tudni levetkőzni. Ilyen értelemben megrekedtem a gyerekkorban.

Formailag tehát: a zörej, az ütések és kopások, vagy még inkább a régi irkák fáradhatatlan kockatengere! Azok a véletlen jegyek, mik elvéthetetlen jelentést adnak egy tárgynak vagy egy élőlénynek. Ez az, ami a világban megrendít, vagy még inkább: ami belőle otthonosan ismeretlen. Az az ösvény, amin át megérkeztem, s amin át egyedül találhatok ki belőle. A kopárság szépsége az egyetlen, amiben reménykedem. Az a gyengédség, amit a véletlen, vagy még inkább egy sokszorosító gép közönye fogalmazhat meg egyedül arról, akit szeretünk. 

- Pilinszky János.

Forrás: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/PILINSZKY/pilinszky00989_kv.html

2014. június 17., kedd

Tenyér - Rilke fordítás

Kéznek belseje. Talp, mely többé nem indul útnak,
csak érzelemnek. Mely tartja magát a magasságnak
és tükrébe’
égi utakra lel, mik mendegélvén
maguk is utaznak.
Mely megtanulta, hogy vízen járjon,
ha süllyedne,
források felett tovalép,
minden utak változtatója.
Mely más kezekbe toppan,
hasonmásaiba,
mikből tájat mesterel:
vándorol és megérkezik otthonukba,
megtöltve őket érkezéssel.

(Handinneres
Innres der Hand. Sohle, die nicht mehr geht
als auf Gefühl. Die sich nach oben hält
und im Spiegel
himmlische Straßen empfängt, die selber
wandelnden.
Die gelernt hat, auf Wasser zu gehn,
wenn sie schöpft,
die auf den Brunnen geht,
aller Wege Verwandlerin.
Die auftritt in anderen Händen,
die ihresgleichen
zur Landschaft macht:
wandert und ankommt in ihnen,
sie anfüllt mit Ankunft.)

2014. június 16., hétfő

Amekkora


Mottó: 
"Pergetem, pergetem a filmet, s egyik-másik
kockájához olykor hangokat próbálgatok."
- Kányádi

(sic!)*

megidézem
a múltbeli tükörképet

többnyire értelmetlen:
szaggatott filmszalag
spirálisan hiányközpontú
kockákkal

s ahogy pörgetem egyre
néha hangokat próbálgatok hozzájuk
de nem azért hogy megtaláljam
(a megfelelőt?)

hisz úgysem hallanám

csak szokásommá vált
a keresés

végül úgyis
pont akkora a tévedés
amekkora

*(sic!) - sic erat scriptum: így volt írva (szöveghűség jelzése, az eredetiben előforduló esetleges hiba érintetlenül hagyása...)

2014. június 14., szombat

Öt haiku

a fogoly álmának
mindig olyan
kulcsformája van
- Mario Benedetti

lekurvázott
balerina
táncol tovább
- Geert Verbeke

Holt szavaktól vagy poros,
mosakodj meg csönddel.
- Rabindranath Tagore

a néger ringyó
könnyei színtiszták,
mint az enyémek
- José Juan Tablada

A beláthatatlan
felnyitja szemem
- Giuseppe Ungaretti


Forrás: http://terebess.hu/konyvkiadas/pdf/modernhaiku.pdf

2014. június 5., csütörtök

Kifordult monológ - Szabó Lőrinc kollázs

(a dőlt betűvel szedett részek Szabó Lőrinc tollából származnak)

Mintha puha üvegtenger alatt
teljes sötétben úszna valaki.
Mély s halk orgonaszó borzong elő;
ki hallotta a kezdetét? Puha
bokrokat ébreszt, lépcsőket rak, és
megy, mint tompult fény. Vele megy a víz,
ágaskodik. Alatta meztelen
búvár mozdul. Vagy hulla? Különös
kezek tolulnak és a jó, meleg,
nagy zsibbadásból zúgva emelik
az ájult testet egyre hűvösebb
pillanatok s tájak felé.

most itt van, felébredtél,
és ezek után
számodra nincs
butúlni ital, vakúlni szépség,
s üss bár karót boldogtalan
szemedbe, feléd
a végső éjszaka
egéről is az olthatatlan
tűzvész
rémült freskói lobognak!

kapd hát össze magad
állj tükröd elé,
borotvád tedd a nyakadra –
–aztán rohanj
végig az esti körúton
és levágott fejed üvöltő
bombáját
csapd be az első
boldog ember ablakán!

vagy ezeket gondolva
élj egyedül, mint
az orrszarvú a magány erdejében.

valaki tudja, hogy Ő vagyok én
és talán az erdő vagyok én

s míg vagyok, van valaki bennem

ha már úgyis élni akarsz,
ha már úgyis fölébredtem...

- ha arra ébredtél, hogy 
valaki egyedül él benned

2014. június 1., vasárnap

Idézni is alkotás...

Idézni is alkotás. Komolyan. Megidézni főleg.

Az alkotás lényege mély rokonságban áll a szelekcióval. Az alkotó kiválaszt bizonyos összefüggéseket, nézőpontokat, létezőket vagy nem-létezőket a világból, és ábrázolja őket. Azért mondom, hogy a világból, mert számára mindaz, amit elképzel, elgondol, megél, stb. része a világnak - nélkülözhetetlen alkotóeleme létterének. Szóval kiválasztani - ez az első lépés. Azután valamiképpen ezt továbbítani, rögzíteni, mások számára is megélhetővé, észlelhetővé tenni.

És mi történik egy idézet esetében? Valaki olvas egy szöveget, és ezáltal megérik benne egy hangulat, vagy ettől függetlenül már rendelkezik egy hangoltsággal, és egyszer csak rátalál egy olyan részletre, ami "fején találja a szöget". Ekkor számára ez a hangulat lesz a világ azon kiválasztott része, melyet rögzíteni szeretne; és ha már amúgy is talált egy ennek megfelelő szöveghelyet, akkor természetesen adódik, hogy ezt abból kiindulva ragadja meg, ennek segítségével idézze meg.

Ilyen módon hiszek az idézetekben. Hogy sokszor pont a szelekció miatt nyitottabb értelmezési körrel rendelkeznek majd, mint eredeti szövegkörnyezetükben szemlélve.

Azt gondolom, hogy nem az a meghatározó, hogy a szerző mit kíván az alkotás által üzenni - ahogy az gyakran megkérdezésre kerül különböző elgondolásokból különböző oktatási intézményekben, annak ellenére, hogy a szerzők nagy hányada, mikor nekik merik szögezni ezt a kérdést, elárulja, hogy semmit sem akar üzenni, sokkal inkább kifejezni szeretne, mutatni, kérdezni...

És nem is az a mérvadó, hogy a civilizáció, kultúra, társadalom, illetve más autoritást képviselő egyéni vagy közösségi szereplők mit szeretnének, hogy az olvasó ebből értsen...

Azt hiszem még az sem igazán lényeges, hogy a szerzőnek milyen függőségei, emberi problémái, különböző csoportok normáinak nem megfelelő viselkedésformái kerültek megnyilvánulásra élete során - bár ez igazán jó ürügy arra, hogy ne vegyük komolyan az olyan mondataikat, melyek rámutatnak gyarlóságunkra, vagy épp lehetőségeinkre (a két kategória gyakran egy és ugyanaz), melyeket könnyebb nem meglátni, és felelőtlenül tengődni tovább...

Véleményem szerint ezek fölött áll az, hogy miket indít el az olvasóban egy-egy mondat, miként segíti hozzá személyes felismeréseihez, a helyzetek autentikus értelmezéséhez és ezáltal személyes megéléséhez, illetve önmaga megfogalmazásához. Hogy találkozássá tudjon válni, és hatni tudjon. Ha pedig ez a fontos, akkor a jó idézet akár többet is érhet, mint a mű egésze; ahogy egy-egy alkotás is gyakran könnyebben válik személyessé, mint a világ egésze... épp a szelekció miatt. Ezért mondom, hogy idézni is alkotás.