Mintha puha üvegtenger alatt
teljes sötétben úszna valaki.
Mély s halk orgonaszó borzong elő;ki hallotta a kezdetét? Puha
bokrokat ébreszt, lépcsőket rak, és
megy, mint tompult fény. Vele megy a víz,
ágaskodik. Alatta meztelen
búvár mozdul. Vagy hulla? Különös
kezek tolulnak és a jó, meleg,
nagy zsibbadásból zúgva emelik
az ájult testet egyre hűvösebb
pillanatok s tájak felé.
most itt van, felébredtél,
és ezek után
számodra nincs
butúlni ital, vakúlni szépség,
s üss bár karót boldogtalan
szemedbe, feléd
a végső éjszaka
egéről is az olthatatlan
tűzvész
rémült freskói lobognak!
kapd hát össze magad
állj tükröd elé,
borotvád tedd a nyakadra –
–aztán rohanj
végig az esti körúton
és levágott fejed üvöltő
bombáját
csapd be az első
boldog ember ablakán!
vagy ezeket gondolva
élj egyedül, mint
az orrszarvú a magány erdejében.
valaki tudja, hogy Ő vagyok én
és talán az erdő vagyok én
s míg vagyok, van valaki bennem
ha már úgyis élni akarsz,
ha már úgyis fölébredtem...
- ha arra ébredtél, hogy
valaki egyedül él benned
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése