Életviszony

Figyelem ezt a két viszonyulási lehetőséget: az életem, mint alkotás, illetve az életem, mint aktus. Feszültség van a kettő között.

Az életem, mint alkotás egy belső elképzelés, egy kollázs tele jegyzetekkel, ötletekkel. Távolról, kicsit hunyorítva egy arc rajzolódik ki, ha ránézek. Az életem arca, mint alkotás. Kicsit végtelen, kicsit szabad, kicsit távoli, kicsit elragadtatott.

Az életem, mint aktus a végletekig konkrét. Cselekvéseim összessége. (Cselekvés a gondolat is, a beszéd is, az álom is...) Behatárolt, egészen közeli, tapintható és vágyakkal teljes. Alapvetően vággyal az alkotás megvalósítására.

Az alkotás viszont nem megvalósítható. Részleteiben, konkrétségében megragadhatatlan, csak távolról nézve arc. Közelről egy kezelhetetlen kuszaság, teli képtelen ellentmondásokkal.

Mint egy kép festésekor: van egy elképzelés, ami részben vizuális, részben gondolati-érzelmi. És ehhez képest van a kéz az ecsettel és a vászon. Ez az alapvető alkotói feszültség. Húzni egy vonalat, és összehasonlítani a távolról nézett kollázzsal. Majd az ideák világát ostromló elképzelést alakítani kicsit, és kapcsolatba hozni a húzott vonallal.

A konkrétumokat tenni, és az alkotást tovább képzelni. Egymáshoz képest, de közben nagyon vigyázni, hogy az aktus konkrét maradjon, és az alkotás elképzelés. Az életen belül a kettő sosem találkozhat...