ha felfalja az ősz a parkot
a szobrok kacsintás helyett
hosszan ásítanak
ha felfalja az ősz a parkot
a nedves sétányon sárgás
levélráncok
ha felfalja az ősz a parkot
a felhők, lombozaton átderengő
fények, ha a kezek
ha felfalja az ősz a parkot
a válaszok nélkülözhetőségének
nyugalma
ha felfalja az ősz a parkot
én sem maradok, levél leszek
egy korhadozó fapadon
ha felfalja az ősz a parkot
nem félek a reménytelenségtől
benne bízom
ha felfalja az ősz a parkot
a múzsa az elmúlás homlokára
játszik csókot
ha felfalja az ősz a parkot
a halál fájó szenvedéllyel alkot
a fák és a kezek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése